Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Japán népmesék

le-hoi-hoa-anh-dao-tuyet-dep-o-nhat-ban-10.jpgA japán népmesék eltérőek a magyartól, van amelyik tanulságot von le, de van ami csak egy átlagos történet csattanó, tanulság vagy különösebb esemény nélkül. Ha valakit érdekelne, hogy mégis milyen, olvassa el ezeket a rövid meséket.

 

 

 

 

 

Urashima Taro története

Egy nap Urashima Taro, halász, észrevett egy teknőst, melyet gyerekek bántalmaztak. Odafutott és pénzt adva a gyerekeknek, hogy hagyjàk abba a teknös kinzàsàt, így megmentette azt. A teknős visszament a tengerbe, de nem felejtette el a halàszt, s hamarosan újra eljött, hogy meghàlàlja tettét. Mikor a halász a tengeren egy viharba keveredett, elvitte magàval Urashimàt a víz mélyére, a Sàrkàny-kiràly palotàjàba. A Sàrkànykiràly leànya nagy vendégszeretettel fogadta, s hàrom évet töltött el palotàjàban gondtalanul, boldogan. Amikor végül úgy döntött, hogy mégis hazatér, a kiràlylàny adott neki egy làdikòt ajàndékba. A teknös visszavitte és ugyanott letette a tengerparton, ahonnan 3 évvel ezelött elmentek. A Sàrkàny-kiràly palotàjàban eltelt 3 év azonban 3 szàzadnak felelt meg a Földön. Urashima megrökönyödve làtta, hogy a tàj mennyire megvàltozott azóta, felismerhetetlen lett. Minden csalàdja és baràtai régen eltüntek, egyedül érezte magàt egy ismeretlen vilàgban és szörnyen kétségbeesett. Minden reményét elveszitve, végül is kinyitotta a sàrkàny-kiràlylàny ajàndékàt, a làdikòt, s azon nyomban vénséges aggastyànnà vàltozott. Lehet, hogy ezàltal megértette, amiről idàig fogalma sem volt, hogy mit is jelent a vilàg àllandosàgànak a hiànya.

 

A vadász és a halász

A japán császár egyik fia vadászni szeretett, a másik meg halászni.
Egy napon úgy gondolták, cserélnek, s így a nagyobbik  a vadász  halászni ment, s a kisebbik, aki a halász volt, vadászni indult. Sajnos, a vadász királyfi elvesztette a horgot, és az öccse annyira megharagudott, hogy visszaküldte a testvérét, kutassa át az egész partot, hátha megtalálja.
Kedveszegetten már éppen lemondott a horogról, amikor egy krokodil felajánlotta, elviszi őt a tenger királyához, mert az biztosan tud segíteni neki.
A tenger alatti palotában nagy tisztelettel fogadták a fiút : kutatni kezdték, és végül meg is találták a horgot.
Búcsúzáskor a király két csodálatos követ ajándékozott a királyfinak, a feketétől a víz megemelkedik, a fehértől viszont a víz visszahúzódik természetes medrébe.
A vadász királyfi, amikor visszatért a palotába, megtudta, hogy apjuk meghalt, és helyette az öccse foglalta el a trónt.
A bátyja visszatérése nagy csapás volt a trónbitorló számára, és parancsot adott, öljék meg a vadász királyfit. Az elmenekült, de amikor látta, hogy utolérik, hirtelen megragadta a fekete követ, s összeszorította a jobb kezével.
A tenger ekkor kilépett medréből, magával ragadta a katonákat és magát a királyt is.
A trónbitorló már majdnem megfulladt, segítségért kiáltozott, hanem akkor a vadász királyfi saját életét kockáztatva kimentette öccsét a habokból.
Ezután a bal kezével gyorsan megszorította a fehér követ, és a víz egy pillanat alatt visszahúzódott.
A halászt mélyen meghatotta bátyja nagylelkűsége, visszaadta neki a trónt, s attól kezdve hűségesen szolgálta bátyját, a királyt.


A veréb barátsága


Egy paraszt törött szárnyú verebet talált. Felvette, hazavitte, és szeretettel ápolta, bár a felesége a szemére hányta, hogy túl sok idot fecsérel rá.
A kis veréb néhány nap múlva meggyógyult, és mivel nem akarta, hogy az ember állandóan veszekedjen miatta a feleségével, hazarepült a fészkébe.
A paraszt, amikor észrevette, hogy a madár eltunt, nagyon elkeseredett, és a keresésére indult. Meg is találta, mire az egész verébcsalád ünneplésben tört ki, megköszönve a gondos ápolást. Egy ládikót ajándékoztak neki, de a lelkére kötötték, hogy ki ne nyissa, mielott hazaér.
Hát, uramfia, a ládikó teli volt értékes drágakövekkel! A feleség úgy gondolta, neki is jár jutalom, így o is elment a verebekhez. Kapott is tolük egy hatalmas ládát, de ebben nem kincs volt, nem ám! Kis ördögöcskék hemzsegtek benne, s alighogy az asszony kinyitotta a fedelet, ráugrottak és elüldözték.
A parasztember, miután egyedül maradt, elköltözött a verebek országába, kunyhót ácsolt magának, amelyet a madarak tarkabarka virágokkal díszítettek, s máig is ott él, ha meg nem halt.


Urashima és a sárkány


Urashima, a fiatal japán halász, amilyen bátor volt, olyan nagylelku is.
Egy nap azt vette észre, hogy néhány ifjú elfogott egy teknosbékát, és megkínozták. A halász megsajnálta az állatot, összeszedte azt a kevéske pénzét, amennyije volt, és megvette a teknost, hogy visszaengedhesse a tengerbe.
Eltelt néhány nap, és miközben halászott, mintha valaki szólította volna. A teknosbéka volt. Kérte, szálljon fel a hátára, hogy elvihesse a nagy hatalmú sárkányhoz, a tengerek urához, mert az meg akarja jutalmazni Urashimát. Az ifjú szót fogadott, és a teknos levitte a tenger fenekére, egy csodálatos kastélyba.
A sárkány azt mondta, maradjon a vendége, ameddig csak akar. Az ifjú halász pompásan élt, ahogy addig el se tudta képzelni, de végül honvágya támadt, és haza akart menni.
A szárazföldre visszatérve Urashima úgy látta, minden megváltozott: a háza, a szerettei eltuntek. És akkor megértette, hogy sok-sok évig volt távol, ám o maga még mindig fiatal! Hirtelen azonban töpörödött aggastyánná változott, ekkor megértette, hogy a sárkány legdrágább ajándéka, az örök fiatalság is ott maradt a tenger fenekén.


A sárkány és az Istennő

Egy időben a Japán-tenger partján borzalmas sárkány tartotta rettegésben az embereket: hirtelen bukkant ki a vízből, s az ott lubickoló gyerekek életére tört.
Belten, a boldogság istennője az égből figyelte ezeket a jeleneteket. Végtelen jóságában nemcsak a gyerekeket és a szüleiket sajnálta, hanem a sárkányt is.
,, Talán  gondolta  azért ilyen gonosz, mert a tenger mélyén magányra van kárhoztatva. Hogyan is lehetne jó és nagylelkű, ha még vele sem tett soha senki jót?
Belten hattyú alakját öltötte magára, egy felhőre telepedett, s leszállt a földre. Lehajolt a tenger színére, és a sárkányt szólította. A víz azon nyomban hullámozni és háborogni kezdett, azután szétnyílt, és a sárkány otthona, egy kopár sziget emelkedett ki belőle.
Az istennő egy intésére a szigeten virágok, gyümölcsök és patakok keletkeztek, a sárkány pedig kábultan állt a számára eddig ismeretlen gyönyörűségek előtt. Akkor az istennő bátran odament hozzá, és rámosolygott.
Az istennő és a sárkány összeházasodtak, s azóta, amióta felhőtlen boldogságban élnek, a gyerekeknek nincs mitől félniük.


Az elvarázsolt fátyol

Egy fiatal parasztlegény nyomorúságosan élt a kunyhójában, de sohasem panaszkodott, mert a természet szépsége mindenért kárpótolta érzékeny lelkét.
Egy nap édes illat szállt feléje az erdőből. Az illatáradatot követve egy fenyőfához ért, s az ágai között csodálatos fátylat pillantott meg, nap-és holdsugarakból szőve, csillagokkal teleszórva. A legény megfogta a fátylat, de akkor előtűnt egy ismeretlen lány, és kérlelni kezdte, adja vissza kendőjét. A fiatalember először visszautasította a kérést, erre a lány keservesen sírva fakadt.
Az erdő leánya vagyok  mondta, és a kendőm nélkül nem térhetek vissza nővéreim közé.
- Akkor hiszem el, hogy igazat mondasz, ha úgy táncolsz, ahogy csak az erdő leányai tudnak.
A lány fogta kendőjét, és táncolni kezdett, hol félig felemelkedve a földről, hol az ifjú körül ide-oda forgatva a kendőjét, amelynek nyomában virágeső hullott. Csodálatos volt. Azután a lány eltunt, és az ifjú soha nem tudta meg, vajon álmodta-e, ami történt, vagy sem. A természetnek ez az ajándéka azonban még boldogabbá tette.

 

Satsu~