Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kik voltak a ninják?

 

 A nindzsa a szamurájok világának árnyoldalát képviseli. Ellentétben a lovagias, félelmet nem ismerő harcossal, aki kivont karddal nyíltan szembeszáll méltó ellenfelével, a nindzsa a sötétség és a lopakodás figurája, akinek mestersége a ravaszság, árulás és a gyilkosság. A nyíltan kiálló harcos helyét tehát a cselvető foglalja el. A legtöbbre értékelt ügyesség itt már nem a halált megvető kiállás a méltó ellenféllel vagy a mesteri kardforgatóval szemben, hanem ehelyett a cselvetés és rászedés.

 

A nindzsa története tehát létfontosságú része a japán szamuráj történetének, amelyről sok szamuráj azt szerette volna, ha soha nem írják meg. A valóságban valóban sok minden megíratlan maradt belőle. Meglepően sok mindent feljegyeztek azonban ebből a történetből- némelykor büszkeségből, máskor megvetésből-, a legtöbbször egy vállrándítással elfogadva, hogy az emberi magatartásformák gyakran olyasmire is rászorulnak, ami nem mondható éppen tökéletesnek.

 A nindzsa történetéhez hozzátartozik a gerilla hadviselés, a gyilkosság, a kémkedés, a mágia és a misztika. Nem meglepő tehát, hogy a nindzsa túltett minden más japán harcoson és napjaink kultuszává lett, amelyben a történelmi figura felsőbbrendű emberré, superman-né nőtte ki magát, aki a vízen jár és a levegőben repül.

 Figyelemre méltó, hogy az a törekvés, amellyel mágikus és emberfeletti tulajdonsággal akarják felruházni a nindzsát, legkevesebb három évszázadra nyúlik vissza. Fennmaradtak a XVI. század második feléből feljegyzések, amelyek szerint a nindzsa tetteivel túlszárnyalta a mindennapok emberét és a „feketébe öltözött ember” népszerű képével már az 1780-as évek könyvillusztrációiban találkozhatunk. Tegyük hozzá ehhez a hősi legendák, az ezoterikus vallási gyakorlat, a mágia és a láthatatlanság ötvözetét és elérkeztünk a „szuper” szamurájhoz- napjaink nindzsájához. Az igazsága nindzsáról minden apró részletében éppen annyira különös, mint a fikció, sőt gyakran jóval mélyebb benyomást keltőbb annál. A fikciót sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, mert sok nindzsatörténetnek van igazságmagva.

 

A szamurájokról szőtt álomvilágban nem volt helye annak, hogy valakinek a hátába kést mártsanak, vagy hogy egy erődöt éjnek idején pusztítsanak el harcosok, akiket áldozataik még csak nem is látnak. De azért ezek a dolgok megtörténtek és életbevágóan fontosak voltak a sikerhez. Ez volt a szamuráj hagyomány sötét oldala, a nindzsáknak nevezet harcosok világa, akik megszerezték a győzelmet olyan módon, amely pontosan ellenkezője volt mindannak, amit a szamurájok vallottak. A nindzsa nem szállt szembe ellenfelével, s nem adta meg neki a lehetőséget, hogy harcra hívja őt ki. Szöges ellentétben szamuráj szilárd becsületességével, a nindzsa jelenti az egyetlen példáját a fizetett zsoldosnak, a szamurájok történetében, s a nindzsa számára az sem jelentett különösebb megtiszteltetést, hogy első legyen a csatában. Ha a dolog megoldható volt az orgyilkos tőrével lehetőleg még mielőtt a csata megkezdődött volna, akkor nem volt többről szó, mint a győzelem dicstelen módon való elősegítéséről.

 

 Az olyan szónak, mint a nindzsa, japán értelemben való használata azonban a titkos akciók végrehajtóinak jelölésére, több mintegy megfelelő gyűjtőnév használata. Inkább jelenti egy elit csoport, egy öröklésen alapuló kaszt, vagy beavatottak titkos testvériségének létezését, mint egyszerűen olyan technikák összességét, amelyeket egyének laza közössége, mint például felderítésre küldött gyalogos katonák vagy felderítési feladatokra alkalmazott helybéli parasztok alkalmaznak. A nindzsa fogalmának olyan értelmezése, hogy a nindzsák egy zárt kaballisztikus társaság tagjai, akiknek gyilkos technikája a mesterről a választott beavatottra száll át, a lényege annak a valaminek amit a nindzsa kultusz „modern mítoszának” mondhatunk.

 

Legenda és valóság

 

A ninjákat sokan természetfeletti erővel bíró harcosoknak, állig 
felfegyverzett démonoknak ábrázolták, vagy éppen varázslóknak 
tartották őket. Ez persze tévedés: az árnyharcosok húsból és vérből 
való emberi lények voltak, kik különleges rendszert követtek. A 
félreértések legfőbb kiváltó oka a szamurájok és a shinobi-k közt 
feszülő antagonisztikus ellentét volt: a hivatásos kardforgatók életét 
igazgató etikett ugyanis az emelkedett ideáknak való megfelelést 
szorgalmazta, míg az árnyharcosok etikettje sokkalta gyakorlatiasabb 
volt, és a nemesi ideáknak való megfelelés helyett a túlélést és az 
eredményességet tartotta a legfontosabbnak.
Ennélfogva a ninjutsu által meghatározott harcmodor alapvetően 
különbözött a szamurájok harcmodorától. A nemes kardforgatókkal 
szemben a ninják nem törekedtek a szemtől szembeni harcra, hisz az 
elsöprő túlerővel szemben teljességgel esélytelenek lettek volna 
ilyesféle konfrontáció esetén. A túlélés és a sikeres küzdelem 
érdekében saját taktikát és önálló harci technikákat fejlesztettek ki, 
mely a lopakodásra, a csendes rajtaütésekre, a helyzeti előny 
megteremtésére és kihasználására épült. Az árnyharcosok nem a 
becsületkódex szabályait, hanem a diadalt és a hatékonyságot 
tartották szem előtt, ha pedig nem győzhettek, úgy a futást 
választották - a szamurájok számára, kik uruk parancsára akár 
egyedül is szembeszálltak egy teljes hadsereggel, ez roppant alantas, 
gyáva viselkedésnek számított.
A ninjutsu művelői nemkülönben parancsokat teljesítettek, de 
sokkalta nagyobb szabadságot élveztek, mint a szamurájok, és 
árnyaltabb megfontolások befolyásolták tetteiket. Ismerték a Háború 
Művészuetében foglalt tanácsokat, és értő módon alkalmazták a kínai 
mesterstratégák által rájuk hagyományozott tudást: jól ghasználták a 
terep adottságait, a megtévesztés és csel eszközét, kiválóan 
időzítették a rajtaütéseket és gyakorta terjesztettek hamis 
információkat - vagyis a szamurájok számára nmegfejthetetlen, kínos 
meglepetésekben teljes harcmodort gyakoroltak. Olyan eszközöket 
vetettek be, melyek ismeretlenek voltak az ellenfelek számára; 
rendelkeztek gyújtóbombákkal és méregbe mártott dobótüskékkel. 
Szemben a büszke kardfoirgatókkal, kik csata előtt az ellenség felé 
kiabálták neveiket, az árnyharcosok midnennél jobban titkolták 
kilétüket, és az adott feladat végrehajtása érdekében gyakorta 
öltöttek álruhát. Egy szamuráj sohasem leplezte azonosságát, s ha 
ura azt parancsolta, akár egymaga is nekirontott egy teljes 
helyőrségnek; a ninják azonban gyakorta szépséges gésáknak, 
rongyos koldusoknak, vagy közönséges parasztoknak öltözve jutottak 
a célszemélyek közelébe, és orvul végeztek velük. Sokan hitték, hogy 
az árnyharcosok repülni is képesek, vagy szempillantás alatt befúrják 
magukat a földbe, ily módon nyerve egérutat ellenfeleik elől, ám 
mindez csupán legenda volt, a ninja-mítosz szerves része. Valójában 
álcázott dobbantókat és előre megásott, rejtett alagutakat használtak, 
ám oly ügyesen tüntették el a nyomokat, hogy ellenségeik soha nem 
lelték őket.
Nemkülönben fontos, hogy a ninja-klánok előnyt kovácsoltak a 
közszájon forgó legendákból, és maguk is terjesztették az ilyesféle 
szóbeszédet, ily módon érve el, hogy potenciális ellenfeleik 
túlértékeljék harci képességeiket. Ez komoly előnyökhöt juttatta őket: 
az ellenség katonái már a ninják puszta emlegetésére is megrémültek, 
és hibákat vétettek, amelyeket az árnyharcosok könnyedén 
kihasználtak.
Nemklülönben hozzájárult a dúsan burjánzó legendához, hogy a 
ninjutsu titkait nem csupán férfiak ismerhették; a klánok - ellentétben 
a szamurájokkal, kik soha nem fogadták maguk közé a gydngébb nem 
képviselőit - nőlet is kiképeztek és alkalmaztak. A jól képzett női 
ninják, kiket kunoichi névvel illettek, kiváltképpen értékes tagok voltak 
az árnyharcosok között, hisz olyan küldetéseket is végrehajthattak, 
melyek sikeres teljesítése meghaladte volna a férfiak képességeit. A 
szamurájok ugyanis nem tekintették a nőket potenciális merénylőknek, 
vagy kémeknek, az ő világukban a hölgyek nem rendelkezhettek 
járatossággal a harc terén, zért a kunoichi-k könynedén 
félrevezethették a csatlósokat. A női ninják képesek voltak bejutni a 
legjobban őrzött várakba, feltűnésmentesen mozoghattak az idegen 
udvarokban, s miután éppoly kivételes képességekkel bírtak, mint férfi 
társaik, bármely feladatot végrehajthattak. Egy jól képzett kunoichi 
számára siokkalta könnyebb volt a célszemély közelébe férkőzni, és ha 
táncosnőnek, vag gésának álcázta magát, a legjobban őrzött nagyurat 
is képes volt becserkészni.
A női ninják éppoly kemény és alapos tréningeken estek át, mint férfi 
társaik; fegyveres és a pusztakezes harc, a felderítés, a gerillaharc 
taktikája és szabályrendszere, a tratégia, az álcázás és rejtőzködés, 
avagy a késdobálás terén semmivel sem maradtak le mások mögött. 
Emellett további ismereteket kellett elsajátítaniuk, melyek közt a 
táncművészet, a hangszeres játék, az éneklés, a teaszertartás, illetve 
a méregkeverés egyaránt helyt kapott (ennélfogva könnyedén 
álcázták magukat gélsáknak, és szépségükkel, vagy virtuóz játékukkal 
eleltathatták a célszemély gyanakvását). A kunoichi-k gyakorta 
használtak különleges fegyvereket, például hajtűket: miután az 
áldozat közelébe kerültek, már a közönséges kiegészítőknek tetsző, a 
mindennapi életben teljesen megszokott eszközök - melyeket 
gyakrorta mártottak méregbe - is halálos fegyverekké válhattak. 
Nemkülönbenjellegzetes gefyver volt a nekote, vagyis acélköröm, 
melyet az ujjak végére húztak, és közelharcban használtak.
A női ninják legfontosabb korszaka a 16. század végén köszöntött 
be. Azt beszélték, hogy Mochizuki Moritoki shogun felesége, Mochizuki 
Chiyome olyan hálózatot épített fel, amely Japán teljes területére 
kiterjedt, és vész esetén bárhol gyorsan bevethető volt - egyfajta 
illegális gyorsreagálású alakulatot hozott létre. Az úrnő főképpen 
hadiárvák közül vélogatta össze a titkos hadsereg tagjait, és a 
lányokat gyermekkoruktól kezdve jól rejtett iskolákban treníroztatta a 
ninjutsu művészetére. A kunoichi-ket, miután befejezték a több ében 
át tartó, nehéz és alapos kiképzést, híraszerzésre, gerillaakciókra és 
prcgyilkosságokra alkalmazta, de a legjelentősebb templomokat és 
szentélyeket is velük őriztette. A szigorú tréningeken átesett női 
ninjáknak nem volt párjuk: hírszerzőként, titkos futárként, vagy akár 
bérgyilkosként is elképesztő hatékonysággal tevékenykedtek. 
Japán hosszú és fordulatokban gazdag történelme során a ninja 
klánok hol rejtőztek hol nyíltszíni konfrontációra kényszerültek. Békés 
és harcos korszakok váltogattak egymást attól függően, hogy a 
hatalmon lévő shogun és földesurak miként tekintett az ártnyharcosok 
világára. Oda Nobunaga a híres hadúr tiszta szívéből gyűlölte a 
rejtőzködő klánokat, ezért 1579-ben elsöprő erejű sereget menesztett 
Iga tartományba, hogy derítsék fel és írtsák ki a ninjákat. A kláno 
kazonban értesülték a daimyo szándékáéról és teljes készültségben 
várták az óriási sereget. Szemtől szuemben nem vívhattak meg az 
ellenséggel, ezért gerillataktikával szétzilálták és összezavartál oda 
nobunaga hadseregét, elvágták az utánpótlási vonalakat és 
felszámolták a stratégiai jelentőségű helyőrséegeket és csak akkor 
bocsátkoztak nyílt fegyveres konfrontációban, mikor biztosak 
lehetettek a győzlemben. Az ütközetben a hatalmas daimyo erős 
hadserege alulmaradt, aninják pedig elkergették a betolakodókat. A 
csúfos kudarc után Oda nobunaga jó darabig csak a sebeit nyalogatta 
és 2 évvel később szánta el magáét a megtorló hadjárat elindítására. 
Ezúttal rettenetes haderőt, közel 50000 harcost küldött Iga 
tartoményba, a siker pedig nem maradt el. Az elképesztő túlerőben 
levő szamurájok felkutatták és megsemmisítették a klánok javát, a 
túlélők pedig menekülni kényszerültek és szétszóródtal Japán 
területén. Ellenpékldaként érdemes megemlíteni, hogy a Tokugawa 
shogunátus idején a ninjákat katonai, titkosszolgálati és rendészeti 
feladatokra alkalmazták a legfőbb hadurak, a szövetség pedig mindkét 
fél számára gyömölcsözőnek bizonyult.

 

 

 

 

Satsu~