Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Öngyilkosságok száma Japánban

 Ha már Japán, és öngyilkosság, akkor mindenkinek a „harakiri” jut az eszébe, meg a kamikaze harcosok, és az egészet összeköti a japán társadalmi gondolkodással, miszerint az öngyilkosság teljesen elfogadott jelenség, és teljesen általános Japánban. Nos, akkor boncolgassuk egy picit ezt az összekuszálódott gondolatmenetet!


Harakiri
Először is: nem harakiri, hanem szeppuku. (Bár, érdekes csak az elsőt ismeri a word :P) A katonák rituális öngyilkossága egy nagyon érdekes, csak Japánban megtalálható jelenség. Ezért rengeteg tudós tanulmányozta.
 
Egy kis nyelvi kitérő: minden kínai eredetű jelnek két féle olvasata lehet. Az ON és a KUN. Az ON a kínai eredetű kiejtés, és egy szótagból áll. A KUN a japán eredetű, és ha a jel önmagában áll, ezt szokták használni. Ezzel szemben összetételben általában az ON használatos (az aranyszabály alól vannak kivételek).
 
Nos, hogy lett a szeppukuból harakiri? Az történt, hogy mikor a külföldi tudósok tanulmányozták a szeppukut, felcserélték a két jelet. A szeppuku írása: 切腹 vagyis „szecu” és „fuku”: „ vágni” és „has”. Ez a jelek ON olvasata. Mikor a kettő jelet felcserélték, a KUN kiejtést használták hozzá, vagyis a „fuku” helyett „hara”, a „szecu” helyett „kiri”. Így lett a harakiri. A japán írástól viszont még nem lesz japán szó. Ez egy mesterségesen külföldiek által kreált szó. Ha valaki japán történelmi filmeket néz, nem fogja azt hallani, hogy „harakiri”, legfeljebb azt, hogy „szeppuku”.
 
Bár nagy visszhangot vert a szeppuku, hiszen egy egyedi jelenségről van szó, azonban ha tömeges lett volna ennek a gyakorlása, a japán hadsereg valószínűleg kihalt volna. Akkor gyakorolták, ha egy harcos becsületén csorba esett, ha valami rosszat követett el, és ez kiderült, elárulták, vagy a hűbérura olyat tett, ami rá nézve szégyent jelent. A japánok úgy gondolták, hogy inkább becsülettel halnak meg, minthogy szégyenben éljenek.
 
Kamikaze
Szerintem aki második világháborút tanult, annak ismerősen cseng a szó, bár gyakran ejtik kamikázénak, ami helytelen. Őszintén szólva maga a kamikaze sem helyes kiejtés, hiszen eredetileg ennek is az ON olvasatát használták. Az osztag neve ugyanis Sinpú Tokubecu Kógeki Tai volt. Ebből a „sinpú” az, amiből „kamikaze” lett. (Ugyanaz az írás, csak mindkét jelnek a másik kiejtése.) Az osztag nevének ötlete egy Shinpú-rjú nevű dódzsóból eredt. Az Aszahi Sinbun (újság) véletlenül kamikaze-ként hozta nyilvánosságra, és így terjedt el az emberek között, de nem ez volt az eredeti neve.
Ha megfigyeljük, ennek a szellemisége is visszavezethető a szamuráj kultúrára. A japánok inkább halnak meg emelt fővel, minthogy szégyen érje őket. Nem véletlen, hogy ez a taktika a háború végén alakult ki, amikor már biztos volt, hogy Japán el fogja veszíteni a háborút. Az öngyilkos harcosok a halálba menekülve próbálták meg elkerülni a hadifogságot és a vereség szégyenét.
 
A mai öngyilkosok
Manapság is sokszor a szégyen elől menekülnek az emberek. Például a megerőszakolt nők úgy élik meg ezt a tragédiát, hogy a becsületén esett folt, ezért vetnek véget az életüknek.
Ha fiatal öngyilkosokról hallunk, esetükben a továbbtanulás áll a háttérben. A szülők mindent feláldoznak, hogy gyermekük jó iskolába kerüljön. Mindent megadnak neki, milliókat költenek külön tanárra, vagy előkészítő iskolákra, tanfolyamokra. Ezzel a diák nagyon is tisztában van, így ha megbukik a felvételi vizsgán, képtelen a szülei szemébe nézni, akik éjt nappallá téve érte dolgoztak, úgy érzi, elárulta a szüleit, ezért a halálba menekül.
A harmadik fő öngyilkos kategória a középkorú férfiak körében található, mégpedig leginkább azért, mert elvesztette az állását. Mivel Japánban még mindig a férfiak dolgoznak többségben, a nők vezetik a háztartást, ezért ha a férfi elveszti az állását, azzal csalódást okoz a családjának, megbukott a társadalom előtt, nem teljesítette az iránta állított elvárásokat, és ezt a szégyent csak a halál oldhatja fel.
 
Nos, ezek szoktak lenni a fő okok, és ha megfigyeljük mindegyik valamilyen szégyenérzettel párosul. Leggyakrabban magas épületekről ugranak le, vagy vonat elé vetik magukat, esetleg felakasztják magukat.
 
De! Attól függetlenül, hogy az öngyilkosság Japánban nem vallási bűn, és társadalmilag elfogadottabb, mint egy európai országban, nem jelenti azt, hogy ez abszolút. Manapság már léteznek olyan honlapok is, ahol többen megbeszélhetik, hogy hogyan kövessenek el közösen öngyilkosságot. A japán kormány próbál lépéseket tenni az öngyilkosság visszaszorításáért, de egyelőre nem sikerült nagy eredményeket felmutatni.
 
Valamint még megjegyezném, hogy bár Japán nagyon felkapott, ha öngyilkosságról van szó, de nézzük meg szerte a világon az öngyilkossági arányokat!
 
A vezető öngyilkos-országok a WHO 2011-es adatai szerint:
 
1. Guyana
2. Litvánia
3. Kazahsztán
4. Szváziföld
5. Oroszország
6. Malawi
7. Fehéroroszország
8. Suriname
9. Namíbia
10. Elefántcsontpart
11. Laosz
12. Lettország
13. Dél-Korea
14. Japán
15. Szomália
16. India
17. Zambia
18. Magyarország
19. Mozambik
20. Finnország

Nahát, nem Japán az első? Jééé! Sőt, olyan országok vannak előtte, mint Litvánia, Oroszország, vagy Lettország. Sőt, megsúgom, Dél-Korea évről évre megelőzi Japánt. A 2003-2004-es statisztikában Magyarország az ötödik volt, Japán pedig a kilencedik! De érdekes, a hírek nem igazán hangosak attól, hogy Magyarországon milyen magas az öngyilkosság aránya, vagy hogy változtatni kéne ezen valamit... Japánban legalább próbálkoznak.
Egyébként az eddig általam látott táblázatok egyikében sem szerepelt az első helyen Japán. 

Satsu~