Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tévhitek a Gésákról

 Csábos tekintet, hosszú ujjú selyemkimonó, legyező, kisminkelt arc, foglalkozásukat tekintve pedig annyit tudnak róluk, hogy prostituáltak. Egyesek a "luxus" szót is odateszik elé.

Zagyvaság!

Az első gésák férfiak voltak. Az 1600-as években jelentek meg, és feladatuk az volt, hogy vidám tréfáikkal alaposan megnevettessék a mulatságok résztvevőit. Az első női gésa 1751-ben tűnt fel, nagy meglepetést okozva ezzel a közönségnek. Az 1800-as években a női gésák száma annyival felülmúlta a férfiakét, hogy a "gésa" elnevezést csak nőkre használták. Még ma is vannak gésák, akik ennek a tradicionális mesterségnek a fenntartásán fáradoznak.

A gésák feladata

A művészetekkel való szórakoztatás. A gésa szó japánul annyit tesz, "művész". Alapvetően társalgásukkal, viccekkel szórakoztatták a vendégeket. Egy gésa annyira értékes és drága mulatság, amilyen jól tudott beszélni. Ehhez hozzátartozik az is, hogy mivel a fiatalok még ügyetlenek, tapasztalatlanok, minél drágább egy gésa, valószínűleg annál öregebb is. 

Érdekesség: mielőtt egy gésa elmegy egy partira, utána kell néznie, hogy kit kell szórakoztatnia. Ha zenész, meg kell hallgatnia a zenéjét. Ha színész, meg kell néznie a filmet, amiben szerepel. Ha miniszter, akkor utána kell néznie az aktuális politikai eseményeknek, stb. 

A másik feladata a gésának a zene, tánc és éneklés. Egy zenés előadáshoz több gésára van szükség. Kell hozzá egy vagy két fő, aki táncol, és szintén egy-két fő, aki a háromhúros samiszenen a zenét szolgáltatja és énekel. 

 

lletve, ott van a játék, ami kicsit gyerekesnek tűnhet, de a gondterhelt üzletemberek szeretik ilyen kis bolondságokkal félretenni az élet gondjait. Az alábbi dalnak a címe: Konpira fune fune

 

Érdekesség: a gésák ezekkel a szórakoztatási módszereikkel annyira megnyerték a férfiak tetszését, hogy azok a középkorban otthagyták a prostituáltakat, és inkább a gésák társaságában érezték jól magukat. Bár a prostituáltak is műveltek voltak, de nem tudtak haladni a korral, és egy idő után elavulttá váltak. Az embereknek rájöttek, hogy a gésáknál azt kaphatják meg, amit a prostituáltaknál nem igazán. Szellemi felfrissülést és közösségi szórakozást.

 

A gésák és a szex


A törvényi szabályozásra Liza Dalby (az első amerikai gésa) könyvéből szeretnék idézni:
A hatósági engedélyekkel rendelkező negyedekben dolgozó gésáknak tilos volt együtt hálni a júdzsók vendégeivel. 1779-ben hivatalosan is elismerték a gésák „szakmáját”, és felállítottak számukra egy munkaközvetítő irodát, amelynek feladatai közé tartozott a gésák tevékenységére vonatkozó rendeletek kidolgozása és a szigorú szabályok betartásának ellenőrzése is. A gésáknak nem volt szabad rikító színű kimonót hordaniuk, és nem tűzhettek fésűket vagy ékkövekkel díszített tűket a hajukba. Nem ülhettek a vendégek mellé a fogadásokon, és semmilyen tekintetben nem vehették át a júdzsók szerepét. Ha egy júdzso feljelentett egy gésát, hogy elcsábította a vendégét, a kenban vizsgálatot indított a tettes ellen. Amennyiben bűnösnek találták, ideiglenesen felfüggeszthették a tevékenységét, de az is előfordult, hogy végleg eltiltották szakmája gyakorlásától."

(judzso=örömlány)

A tévhitek forrása:

Licitálás és a Gésa emlékiratai. A mizuage egy egyszeri ceremónia volt a gésák életében, maiko korukban. Ez a gésává avatás része volt, innentől tekintették őket érett nőnek. Viszont érdekes módon a "Gésa emlékiratai" című könyvön és filmen kívül nem találni semmilyen autentikus forrást a mizuagéért járó fizetségről. Vagyis nagy valószínűséggel ez Arthur Golden kreálmánya. 
Pontosabban létezett egy hasonló szokás, amiről Iwasaki Mineko (volt gésa) is ír könyvében, de ez a szokás a prostituáltak és nem a gésák között volt szokás - mármint a szüzesség megvásárlása. 
Liza Dalby világosan leírja, hogy a gésák esetében a mizuage szertartást végrehajtó kiválasztása NEM LICITÁLÁS útján, hanem a ház okászánja (anya) választása által történt. Valamint nem egy egyéjszakás kalandot, hanem egy több napos ceremóniát kell elképzelni. Persze lehet, hogy a kiválasztott tanítómester hálából a megtisztelő feladatért adott némi juttatást az okijának, de nem ez volt a lényeg, és nem a szüzesség megvásárlását jelentette. Illetve ez az egész nem arra irányult, hogy a maiko mindenféle "szolgáltatást" nyújtson, hanem az ő ünnepi nővé avatását jelentette. 


Nakamura Kiharu (szintén gésa) ezt írja a mizuagéval kapcsolatban
"— Kiharu-csan, neked még nincsen pártfogód. Egy neves idősebb gésának máris feltűnt, hogy nem nagyon törődsz a jövőddel. Az a véleményem — legalábbis ami a deflorálást illeti — feltétlenül előkelő személyt kell erre a célra kiválasztanod."

Vagyis a párbeszédből úgy tűnik, hogy némi beleszólása esetenként a maikóknak (gésa növendékeknek) is volt, de itt sincs szó a szüzesség eladásáról. Vagyis nem történt semmilyen licit verseny. Viszont a szüzességét el kellett veszítenie annak, aki gésa akart lenni, mert egy szűz lányt nem tekintettek érett nőnek, akkor sem, ha 30 éves volt. A gésa, mint a női tökéletesség megtestesítője ezért nem lehetett szűz. Ezt a célt szolgálta a mizuage szertartás. 

A 70-es évekre viszont úgy tűnik már eltűnőben volt ez a szokás, mert Iwasaki Mineko nem a mizuage szertartás keretében veszítette el a szűzességét, hanem sokkal később, első szerelmével. Az ő esetében a mizuage szertartás a gésává válás hosszú ceremoniális folyamata volt, aminek részeként többször frizurát váltott (mind-mind más szakaszt jelképezve), és a végét egy erikae szertartással zárták, amikor a maiko gallérja vörösről fehérre változik. Persze ez a rengeteg fodrászkodás, új ruhák, és ajándékok a teaházaknak, stb. rengeteg költséggel járnak, így a vendégek fel szoktak ajánlani némi anyagi segítséget, hogy fedezni tudják (nem mintha Gion első számú gésájának erre szüksége lett volna):
"Megkérdeztem Maszako mamát, megkérjem-e a vendégeimet, hogy fedezzék a mizuagém költségeit. Ő kinevetett, és ezt mondta: - Miről beszélsz? Te független nő vagy, és hivatásod van. Nincsen szükségünk semmilyen segítségre."

Megjegyzés Minekotól:
"Hogy pontosan mennyit kerestem évente, azt nem tudom, de úgy sejtem, hogy ez az összeg 500 000 dollár körül lehetett. A hatvanas évek Japánjában ez nagyon sok pénz volt, több volt, mint amennyit a nagyvállalatok vezetői kerestek. Éppen ezértnevetséges az a feltételezés, hogy a geikók az ügyfeleiknek szexuális szolgáltatásokat nyújtanak. Mi értelme volna ennek, amikor enélkül is nagy összegeket keresünk?"

Érdekesség: a gésák nem ismerték a pénz értékét. Soha nem vásároltak készpénzzel, mindig csak azt mondták: "írja a számlámra".
Egyszer Mineko megkérdezte okászánját, hogy mennyi az a 100 000 yen. Erre kiterített elé 10 darab 10 ezres yen bankjegyet. Erre ő megjegyezte: Hmmm... ez nagyon kevés. Azt hiszem, többet kell dolgoznom.
Illetve amikor először bevásárolt a zöldségesnél, és 10 000 yennel fizetett, örömében, hogy ennyi zöldséget tudott rajta venni, már ment is ki izgatottan a boltból, mikor utána rohant a boltos a visszajáróval, aki kioktatta az aprópénzről, és a visszajáróról. (Ekkor már 21 éves volt)


A tévhitek alapjai:

 Miért hiszik azt akkor mégis sokan, hogy a gésák prostituáltak? 

A gésák prostituáltként való megítéléséhez hozzájárult sajnos a második világháború is. A bombázások után ugyanis sok nő került nyomorba, és ebből úgy tudtak kilábalni, hogy gésának maszkírozták magukat, és amerikai katonákat szórakoztattak. Természetesen ezek a nők nem voltak képzettek, és nem művészetekkel, hanem a testükkel szórakoztattak. Viszont mivel az amerikaiak nem tudták, hogy mi a különbség egy jelmezes prostituált, és egy igazi gésa között, elterjedt az a tévhit, hogy a gésák prostituáltak. Ezek a nők bele se gondoltak, hogy mit műveltek egy kultúrával ezzel a cselekedetükkel. Őket nevezték az amerikaiak "geesha-girl"-öknek.

A másik dolog, ami bár leginkább a japánok között okoz félreértéseket, hiszen ilyen szinten nincsenek tájékozódva a külföldiek, de ott vannak pl. az onszen-gésák, akik fürdők közelében dolgoznak, többek között Atamiban is. Erről Liza Dalby az alábbiakként ír:

"Az ilyen üdülőhelyeken működő közösségek tagjait onszen gésának hívják. A korántsem hízelgő jelző arra utal, hogy ezek a gésák szexuális szolgáltatásokra is kaphatók, és művészi képzettségük is sok kívánnivalót hagy maga után. Természetesen az onszen-városokban is szép számmal akadnak kiváló táncosok és muzsikusok, mégis a japánok többsége megvetéssel tekint e közösségek tagjaira. Gyakran olyan elmarasztaló jelzőkkel illetik őket, mint a korobi (ágyas), somben (fürdős) vagy Daruma-gésák, akik a papírmasé Daruma babához hasonlóan az első érintésre hanyatt esnek."

Tehát vigyázni kell azzal, hogy ki igazi gésa, és ki az, aki csak annak állítja magát. A legtradicionálisabb gésaközösség Kiotóban működik még ma is. Itt történik a legszigorúbb és leghagyományosabb nevelés, amire ők büszkék is. Ha este 8 és 11 között Gionban sétálunk, nem egyszer szerencsénk lehet belebotlani ezekbe a mozgó műalkotásokba, akikről biztosak lehetünk, hogy valódi gésák (vagyis Kiotó esetében geikók). 

Akkor a gésák nem szexelnek?

Dehogynem. De ez nem a munkájuk része, hanem a magánéletük. A régi időkben nemi kapcsolatot csak azzal létesíthettek, aki a dannájuk, azaz patrónusuk volt. Ezért a danna gondoskodott róluk, fizette a költségeit, kimonókat vett neki, tehát úgy tartotta, mint egy szeretőt. Ha a gésa mással feküdt le és az kiderült, hatalmas szégyennek számított. A danna valami olyasmi, mint egy férj, tehát egy dannát megcsalni olyan, mintha a feleség megcsalná a férjét. Persze nem azt mondom, voltak népszerűtlen gésák, akik arra vetemedtek, hogy egy kis plusz "munkával" egészítsék ki a bérüket, de ezeket megvetette a gésa társadalom, és kitaszította őket magából. 
Voltak idők, amikor a gésáknak kevés beleszólásuk volt, hogy ki legyen a dannájuk. De a 20. században már mindenki maga döntötte el, hogy ki szimpatikus neki, és kivel szeretne ilyesfajta köteléket létesíteni. A kettejük kapcsolatában pedig az okija közvetített. Bármelyik fél amikor ráunt a másikra, megszakíthatta a kapcsolatot, de ez a gésa oldaláról kártérítéssel járt, ha a szakítás okát nem a danna idézte elő. Manapság mivel kevés ember teheti meg magának, hogy egy gésát eltartson, a legtöbb gésa megpróbál egyedül boldogulni. Ha pedig beleszeret valakibe, akkor otthagyja a munkát és férjhez megy. A gésa foglalkozás és a feleség pozíció ugyanis nem fér össze. Egy gésa élete végéig iskolába jár, hogy szinten tartsa tánc és zenetudását, és minden este elfoglalt a fellépések miatt. Emellé nem fér be a házimunka és gyereknevelés. Vannak, akik soha nem mennek férjhez, és egész életüket a művészetnek szentelik.

Hogy lehet ma valakiből gésa?

Kezdetben aki eldönti, hogy gésa szeretne lenni, keres egy közvetítőt, aki bemutatja egy okijának (vagyis olyan háznak, ahol a gésák laknak). Ha befogadják, akkor otthagyja családját, barátait, és teljesen a gésa társadalom részese lesz. Nem telefonálhat, és nem érintkezhet azokkal, akik addig körbevették. Ez az első próbatétel, ezzel mérik fel az akaraterejét. Gésákkal kell együtt élnie, mosni rájuk, segíteni nekik az öltözködésükben, megfigyelni hogyan járnak-kelnek, hogyan viselkednek. A haját nem vághatja le, annak a háta közepéig kell érnie, hogy a frizuráját a megfelelő standard szerint elkészítsék. Ez alatt az időszak alatt sikominak hívják őket.
Rengeteg samiszen, ének és táncóra után, ami körülbelül fél évbe telik, egy vizsgán kell részt vennie. Ezen be kell mutatnia, hogy mit tanult meg idáig. A vizsga teljesen zártkörű, annak tartalmát csak azok ismerik, akik részt vettek rajta. Ha sikerül a vizsga, maiko lesz belőle, vagyis "táncoló lány".

Maiko

Innentől együtt járhat teaházba a többi gésával, de feladata csak másodlagos. Csendben meg kell figyelnie idősebb társai viselkedését, beszélgetési stílusukat. El kell lesnie minden mozdulatukat. Többnyire csak ülnek és mosolyognak. Ez a minarai, vagyis "nézve tanulás" időszaka. Egy minarai maikónak az öve bár két szárú, és lelóg, nem olyan hosszú, mint egy igazi maikóé, innen lehet megkülönböztetni őket. Ez az állapot egy-két hónapig tart, és a vizsga és a debütálás közti időt öleli fel.
Kinézetre egy maikóról azt is meg lehet állapítani, hogy legalább egy éve maiko-e vagy sem. Ugyanis a maikóvá avatása után egy évig csak az alsó ajkát festhetik ki. A maikók ruhája élénk színű, azt vastag övvel fogják körbe, hátul hosszú lelógó részt hagyva (darari). A hajukat virágokkal és fém lógó dísszel ékesítik. Egy maiko régen akkor vált gésává, ha a mizuage szertartáson átesett. Ma akkor válhat egy maikóból gésa, ha elég érettnek találják a feladatra, és elhivatottnak a szakma iránt. Ez több évbe is telik. Bár mizuage manapság már nincs, az erikae nevű szertartás még megmaradt. Ez a gallér lecserélésének a rituáléja, amikor a maikók piros gallérját fehér gallér váltja fel.

Gésa (Kiotóban: Geiko)

A gésák fő "munkaeszköze" a társalgás. Ezért egy gésának hihetetlenül tájékozottnak kell lennie a politikában, kultúrában és minden olyan dologban, ami egy gazdag üzletembert érdekelhet. Hajukat nem díszítik feleslegesen. Csak nagyon minimális dísz van a frizurájukban. A virág is teljesen kikerül a hajból, az a maikók ékszere. Ruhájuk ujja megrövidül, az övük sem lóg a földig (taiko muszubi). A kimonó színe nem olyan tarka, mint a fiatal maikóké, többnyire sötétkék, lila vagy fekete, szolid mintákkal.

 

 

 

 

Satsu~

 

 

 

 

 

 

 

forrás: www.hotdog.hu/japaninfo